A dokumentumfilm ereje

Simon Judit névjegyén ez olvasható: független filmalkotó. Főiskolai tanár édesanyja, tankönyvíró-tanár édesapja hivatását folytatja, ám nem katedrán. A film eszközeivel mutatja be a tudomány világának magyar kiválóságait, történelmünk kiemelkedő személyiségeit. Televíziós ismeretterjesztő filmjei, sorozatai után az utóbbi években a Holddal kapcsolatot kereső Bay Zoltán fizikus és az 1848/49-es szabadságharc két honvédtábornoka, Görgey Artúr, illetve Klapka György életéről készített portré dokumentumfilmjeivel tette ismertebbé nevét a szakma és a szélesebb nyilvánosság előtt. Munkája szépségeiről, gyötrelmeiről, terveiről beszélgettünk.

– Nevét akkor kapta föl a média, amikor az Isten veled, Görgei! című filmet bemutatták a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az 1848/49-es szabadságharc honvédtábornoka születésének 200. évfordulója alkalmából. A nagy érdeklődésre tekintettel egy második termet is megnyitottak, ahol kivetítőn láthatták az alkotást az érdeklődők. Mondjon el néhány kulisszatitkot, hogyan született ez a film!

– Talán nem illúzióromboló, de majdnem véletlenül. Bay Zoltán híres fizikusról készítettem ismeretterjesztő portréfilmet, amikor rengeteg dokumentumot átnéztem. Egyszer csak megakadt a szemem a Prágában vegyészmérnöknek tanuló Görgey Artúr nevén. Addig én az 1848-as forradalom honvédtábornokaként ismertem, akinek megítélése a szabadságharc a hősétől az elárulójáig terjedt. Amint elkészültem a Bay Zoltánt bemutató filmmel, azonnal beleástam magam Görgey élettörténetébe, annál is inkább, mert közelgett a bicentenárium, és ennél jobb munkát el sem tudtam volna képzelni. Elolvastam a Pethő Sándor-féle életrajzot, amelyből kiderült számomra, hogy milyen érdekes, izgalmas életútja volt Görgeynek és rögtön tudtam, hogy egy nagyon jó portréfilmet lehet készíteni az életéről. A konkrét munkát a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program sikeres pályázata keretében kezdtem el. Az első interjúalanyom Hermann Róbert történész volt, aki az 1848/49-es szabadságharc avatott kutatója, a témát feldolgozó több könyv írója. A film szakértője Kedves Gyula hadtörténész, aki szintén mindent tud az 1848/49-es forradalomról, ráadásul nyírségi származású, mint én; Baktalórántházán született és a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumba járt. A forgatáson derült ki az is, hogy akit még felkértem, hogy beszéljen a korszakról, Pelyach István, történész is megyénkből származik, ő pedig a Krúdy Gyula Gimnáziumban végzett. A film témája véletlenül hozott össze minket, nyírségieket.

– Milyen ember portréja bontakozott ki, amikor beleásta magát a történetébe?

– Görgey valóban jól képzett, kemény katona volt. Fiatalon utásziskolában tanult, később szolgált a nemesi testőrség kötelékében, majd a Császári-Királyi Hadsereg Nádor-huszárezredének főhadnagya lett. 1845-ben lépett ki a katonai szolgálatból, amikor családot alapított. Akkor kezdett vegyésztanulmányokat is Prágában, a híres Károly Egyetemen. Kiváló volt a kutatómunkában. Anélkül, hogy elmerülnénk a szakmai részletekben: fő kutatási eredménye a laurinsav kimutatása, amely a vegyészhallgatók számára ma is tananyag. Hazai és külföldi egyetemi katedra várományosa volt, amikor a március 15-i események hatására jelentkezett a szerveződő honvédségbe és újra felöltötte az uniformist. Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájában kapott feladatokat, onnan került a nemzetőrség kötelékébe, és jutott egyre magasabb pozíciókba.

– Hogyan lett a hős tábornokból a szabadságharc elárulója?

– Ma már nyilvánvaló, hogy a katonai szempontokat szem előtt tartó tábornok és a politikus Kossuth közötti véleménykülönbség pecsételte meg Görgey Artúr morális helyzetét. Ez valójában a Honvédelmi Bizottmány egykori elnöke rossz helyzetértékeléséből, valamint politikai- és egyéni érdekeiből is fakadhatott. A közvélemény Kossuth állásfoglalásával azonosult. Tegyük hozzá, hogy ő politikusként másokkal is összeütközésbe került, például Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel is, de azok nem jártak olyan súlyos következményekkel, mint a tábornok esetében. Persze az is igaz, hogy a forradalom sikerének fő letéteményese Kossuth Lajos volt.

– Minthogy filmjének alcíme „Áruló vagy hős? Görgei Artúr megítélése a világosi fegyverletételtől napjainkig”, nyilván meg tudja adni az egyértelmű választ. Mi lenne az?

– A mai történettudományi kutatások egyértelműen kimutatták, hogy Görgey Artúr katonai zsenialitása abban rejlik, hogy – egyes becslések szerint – nagyságrendileg több tízezer, a százezer főt megközelítő magyar katona és az esetlegesen áldozattá váló polgári lakosság életét mentette meg azzal a stratégiai döntésével, hogy kapitulált. Képzett, jelentős ütközeteket nyerő katonai parancsnokként reálisan érzékelte, hogy a nagyjából háromszoros túlerővel szemben a magyar seregek akkor és ott már nem tudják győzelemre vezetni a magyar szabadságharcot.

– Az aradi vértanúk sorsa örök mementó. Görgey tábornok szabadságharcban játszott vezető szerepe is közismert. Hogyan lehet összhangba hozni a két tényt: a halálos ítéletekkel szemben a megtorlások során őt nem végezték ki, ami végül is valóban erősíthette az „áruló tábornok” mítoszát. Amikor a filmje alcímében feltett kérdésre kereste a választ, mire alapozott?

– Részben az előbbiekre. A filmben követhetjük Görgey Artúr katonai pályafutását, amely az 1848. június 9-i főhadnagyi kinevezésétől kezdődően a főhadvezéri, tábornoki rangig emelkedett. Megismerhetjük egy elhivatott, megalkuvást nem tűrő katona életét csakúgy, mint a szabadságharc főbb hadszínterein lezajlott ütközeteket, a különböző hadjáratok eredményeit. Úgy vélem, a filmből megerősítést nyer az az egyébként ma már elfogadott történelmi tény, hogy a szabadságharc végzetes kimenetelét az orosz cári erők háborúba történt belépése alapozta meg. A függetlenségi háborút az osztrák hadsereg nem tudta leverni, az orosz csapatokkal együtt azonban felülkerekedtek. A többszörös túlerőt képviselő jól felszerelt két reguláris hadsereggel szemben Magyarországnak nem lehetett valós esélye, tehát a tábornok felelősen cselekedett. Ez akkor is igaz, ha időlegesen az ellenvélemények váltak elfogadottá. Külön kérdés a szabadságharc tizenhárom vezető tisztjének kivégzése és a honvédsereg főparancsnoka életének meghagyása. Nyilvánvaló, hogy ha Haynaun múlik, Görgey is a mártírok között lett volna. A világosi feltétel nélküli fegyverletétel előtti helyzet azonban nem volt egyszerű. A döntést egyébként sem a főparancsnok, hanem a Haditanács hozta meg. Görgey el is hagyta a tanácstermet a döntéshozatal idejére, miközben kötelezte magát, hogy katonaként később a határozat értelmében fog cselekedni. Nem volt véletlen, hogy a csaknem harmincezer fős magyar fősereg nem az osztrák, hanem az orosz hadsereg előtt tette le a fegyvert. Ez a gesztus azt jelképezte a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország csupán a túlerő előtt hajolt meg, nem adta fel azokat az elveket, amelyekért 1848-ban felvette a harcot.

– A filmből a néző kiérezheti az alkotók szimpátiáját az idős Görgey iránt. Ön is így érez?

– Mindez azért lehet, mert a filmben portré- és dokumentumelemek keverednek. Tudható, hogy az orosz cár emelt szót az osztrák császárnál a kapituláló honvédparancsnok életéért. Nyilván katonai szempontok alapján tette, miközben a halálos ítéletek tisztán politikai indíttatásúak voltak. Görgey valójában kegyelmet kapott, persze ausztriai száműzetésre ítélték. 1867-ig Klagenfurtban élte életét szigorú háziőrizetben. Egy ereje teljében lévő, 49 éves tevékeny férfi számára ez kegyetlen ítélet volt. Végül is fél életét mellőzötten élte meg, lényegében fogságban, szabadulása után pedig vidéken gazdálkodó remeteként. A magyar közvélemény pedig árulóként tartotta számon. És hosszabb ideje tudjuk, ok nélkül.

– Ilyen körülmények között teljesen „begubózott”, nem levelezett, emlékiratot, végrendeletet sem írt?

– De igen, ez mind elmondható, ám nem volt ismert széles körben. Memorandumot írt a francia császárnak, amelyben egyengette Ausztria és Magyarország megbékélését – már öt évvel a Kiegyezés előtt. Deák Ferenchez is eljuttatott leveleket. Magyar nyelvű írást jelentetett meg a világosi fegyverletétel körülményeiről. Kossuth Lajoshoz nyílt levelet intézett közvetlenül a Kiegyezést szentesítő törvények elfogadása előtt, azt kívánva, hagyja abba annak hirdetését, hogy a szabadságharc bukása árulás következménye volt. Egyébként száz honvédtiszt kiállt Görgey mellett, memorandumot írtak alá, hogy nem tekintik árulónak az egykori főparancsnokot. Ezek így, egy csokorba gyűjtve erőteljesnek látszanak, de évekre elosztva nem sok hatással bírtak.

– Filmjében, „Isten veled, Görgei!”, i-vel írja az egykori tábornok nevét, nem pedig y-nal. Milyen bizonyíték alapján?

– A polgári átalakulás elkötelezett híveként a nemesi y-ról maga mondott le, s azt követően hosszú ideig minden levelet, dokumentumot, amit láttam, Görgei névvel írt alá. Érdekes, hogy a Nemzeti Sírkertben lévő síremlékén y látható. Megjegyzem, a leszármazottak, a családnév írásában nem követték a híres felmenőt, mindannyian y-nal írják a nevüket. Két rokon, Görgey Zsuzsanna és Görgey Gábor, író szerepeltek is a filmemben.

– A morális számkivetettsége ellenére halálát követően hogyan búcsúztatta a magyar társadalom a szabadságharc egykori legendás tábornokát?

– Görgey Artúr túlélte honvéd társait, 98 évesen, 1916. május 21-én hunyt el. Méltó nyughelye a budapesti Fiumei úti temető árkádsorán van – nem messze előbbi harcostársa, majd későbbi vetélytársa, Kossuth Lajos mauzóleumától.

– Mielőtt további filmjeiről kérdezném, beszéljünk az ön pályakezdéséről: milyen út vezetett Nyíregyházától az egyetemig?

– A könyv, az olvasás volt a meghatározó az életemben, az már kisgyerekként vonzott. Rengeteg indián témájú könyvet olvastam, imádtam Old Shatterhand és Winnetou történeteit, majd később megnéztem minden westernfilmet a televízióban is, kedvencem volt John Ford rendező Hatosfogat című Oscar-díjas filmje, számomra maradandó filmélmény. Akkor arra gondoltam, hogy én is szeretnék majd egyszer ilyen filmeket készíteni. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájába jártam, ahol – bár matematika tagozatos voltam –, tovább erősödött a kötődés: a felső tagozatban olyan magyartanárt kaptunk, akinek a módszerei eltértek a többiekétől. Szabó Ferenc tanár úr sokszor élményszerű felolvasásokkal, színházszerű illusztrációkkal fűszerezte az óráit. Bevont minket is az előadásba, úgy tanultuk meg „a tananyagot”, hogy szinte észre sem vettük. Alig vártuk a következő óráját. Ha például Arany Jánosról tanultunk, és szorgalmi feladatként három balladáját is ajánlotta a kötelező irodalom mellett, akkor én megtanultam, és elsőnek jelentkeztem, hogy el is mondanám. Középiskolásként a Kossuth Lajos Gimnázium tanulója voltam, szintén Nyíregyházán. Minden tantárgyat szerettem, általában jó jegyeim voltak, könnyen tanultam, szorgalmas voltam, kitűnőre érettségiztem. A gimnáziumban nem volt színjátszó kör, és nem volt olyan emlékezetes már a magyaróra, mint az általános iskolában, de az érdeklődésem megmaradt az irodalom, a filmek iránt.

– Miért nem a Szinművészeti Főiskolára jelentkezett?

– Főleg az önbizalomhiány volt az oka. Láttam, hogy húsz-huszonötszörös a túljelentkezés. Hasonló volt a helyzet az ELTE magyar szakán. És akkoriban nem volt választási lehetőség, csak egy helyre lehetett jelentkezni. Így inkább elmentem világot látni, francia nyelvtudásomat tökéletesíteni. „Au-pair”-ként, gyermeknevelőként dolgoztam Párizsban egy évig. Utána kapóra jött az alkalom, az éppen megalakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Jelentkeztem magyar szakra, fel is vettek. Viszont francia szak még nem indult, így bevállaltam az angolt – szerencsére. Akkoriban, 1993-ban már lehetett látni, hogy az angol nyelv lesz az, amellyel világszerte érvényesülni lehet. Fontos volt, hogy Budapestre kerüljek, hiszen a filmes világ, ami érdekelt, jószerével ide koncentrálódott. Később beiratkoztam a Magyar Független Filmszövetség videó- és mozgóképgyártó képzésére is.

– Hogyan került frissdiplomásként a Magyar Televízió közelébe?

– Egy egyetemi évfolyamtársam dolgozott az MTV-ben szerkesztő-asszisztensként, ő szólt, hogy keresnek diplomás fiatalokat. Többféle műsorban kipróbáltam magam, gyermekműsoroktól ismeretterjesztő, majd történelmi magazinműsorokig, de a Művészeti Szerkesztőségben szerettem legjobban dolgozni. Egy időben Czigány Zoltán volt a vezetője, aki irodalmi, filmes munkásságáról is ismert, teret adott sok alkotó embernek. Őt még az egyetemről ismertem.

– Milyen munkákra emlékszik legszívesebben a kezdetekből?

– A Kisokos gyerekműsorra, az Aranyfüst közéleti magazinműsorra. Az első igazán nagy – és szép – vállalkozás a Verssor az utcazajban (a cím Babits Mihály verscímére utal), amely 2004-ben indult és heti rendszerességgel jelentkezett az M1-en. Az ötlet Czigány Zoltáné, akinek feltett szándéka volt, hogy a klasszikus előd, a Vers mindenkinek után ismét legyen vers is a televízióban. Az, hogy milyen költeményt választunk, vagy kit hívunk meg vendégnek, a mi felelősségünk volt, tehát a műsorszerkesztőké. Elsősorban kortárs alkotóktól válogattunk. Az volt a cél, hogy megismertessük őket a szélesebb közönséggel, a fiataloktól a már befutottakig sokan szerepeltek a műsorban, így Szabó T. Anna, Poós Zoltán, Tóth Krisztina, Kányádi Sándor, Rába György. Később a huszadik századi költőkhöz is visszatértünk, hogy őket már a mai filmes eszközökkel mutassuk be és szerettessük meg a nézőkkel. Sok színész is szerepelt így a műsorunkban, ők örömmel vállalták a felkérést, mert nem mindig volt lehetőségük verset mondani a színházi munkájuk során. Népszerű színészeket kértünk fel, például Cserhalmi Györgyöt, Gáspár Tibort, Venczel Verát, és sok fiatal színészt is hívtunk előadni. De az is előfordult, hogy a költők maguk szavaltak. Sokszor hívtunk be születésnapos alkotókat, akik között egyaránt volt 18 és 75 éves is. Négy éven át futott ez a sorozat; az archívumban ma is őrzik az egészet! Később aztán készítettünk kortárs irodalmi prózával foglalkozó műsort Alkotóház címmel, Gál Katalin rendezővel. A versműsorban dolgoztunk Bollók Csaba filmrendező-forgatókönyvíróval, tőle sokat tanultam. Ő ösztönzött arra, hogy ne csak a televízióban dolgozzak, hanem elképzeléseimet önállóan valósítsam meg.

– Hogyan került képbe a természettudomány, hiszen csaknem tíz esztendeig jószerével csak kulturális műsorok készítésében vett részt?

– Ebben leginkább édesanyám munkája volt rám hatással, aki a mesterséges intelligencia térhódításával kezdett foglalkozni, főleg a robotfoci révén. Kézenfekvőnek látszott egy tudományos ismeretterjesztő film készítése ebben a témában, így kapcsolódott össze a családi vállalkozás és az én filmkészítői munkám. Az ismeretterjesztő filmet neveztük a 2007-es Magyar Filmszemlére, ahol információs vetítésen mutatták be, majd a Szolnoki Filmszemlére, ahol az érdeklődők versenyfilmként láthatták. Ezt a filmet követte az Innováció az emberért című tizenhat részes ismeretterjesztő sorozat, amelynek sorozat- ötletét én adtam, pályázatírója, forgatókönyvírója és rendezője is lehettem. Az MTV mutatta be.

– Beszéljünk erről kissé részletesebben, mondjon néhány példát!

– Olyan emlékezetes részek voltak a sorozatban, mint a Tudomány és dizájn, amely 2010-ben Szucsouban – amely itthon kevésbé ismert, bár Kelet-Kína tízmilliós nagyvárosa – elnyerte a Tudományos Ismeretterjesztő Nemzetközi Kínai Filmfesztivál III. díját. Vagy Az internet, mint önálló organizmus, amelyet 2011-ben két filmszemlére is neveztünk. Amikor ezt a filmet készítettük, szinte lenyűgözött, amit egyik-másik szakértő mondott. Több mint tíz évvel ezelőtt feszegették az internetbiztonságot, és utólag kiderült, hogy még hamarabb kellett volna és több energiát rászánni, mert az ágazat és vele sok kártevője, például a kiberbűnözés szuperszonikus gyorsasággal fejlődött, sőt fejlődik ma is. Ma már rendszeresen kapjuk a figyelmeztető üzeneteket, hogy adathalászok próbálnak megszerezni bizalmas információkat, így például a banki belépési adatainkat, a bankkártya ellenőrző kódjainkat vagy éppen a PIN-kódjainkat. Mivel a digitális világ az életünk szerves része lett, nagyon figyelnünk kell az adataink védelmére. Vagy a személyre szabott reklámok is mennyi kérdést vetnek fel! Hogyan tudja „a gép” követni a munkámat, sőt az elhangzott szavaimat, hogy valószínűtlenül rövid idő alatt „dob fel” olyan reklámot, amilyen témáról írtam, beszéltem néhány perccel azelőtt. Ennél is fontosabb, hogy volt szakértő, aki a filmben azt részletezte, vajon az emberi agy tudja-e majd követni azt a gyorsaságot, ahogy a mesterséges intelligencia működik. Azóta tapasztaljuk, hogy ez milyen reális figyelmeztetés volt, és bizony, fontos, hogy az ember „kordában tudja tartani”, nehogy elszabaduljon. Utólag is jó érzés, hogy már akkor, több mint tíz éve feszegethettem ezt a témát a televízió nyilvánossága előtt.

– Úgy tűnik, filmjei gyakran egymáshoz kapcsolódnak. Ez munka közben alakul így, vagy eredetileg sorozatokban gondolkodik?

– Jellemzően egy filmtervből indulok ki, aztán egyik munka hozza a másikat. Például egyszer Bolyai Jánosról beszélgettünk egy filmbemutatón, s szóba került a híres matematikusról elnevezett rangos tudományos díj, amiről természetesen tudtam, de a részletekről nem. Kiderült, hogy már öt tudós részesült a Bolyai János alkotói díjban. Kézenfekvő volt, hogy ne egy film készüljön róluk, hanem egy ötrészes portrésorozat. Ennek lettem a pályázat- írója, témafelelőse, szerkesztője az MTV-ben. Olyan kiváló személyiségek bemutatására nyílt lehetőség, mint Roska Tamás villamosmérnök–informatikus, a bionikus szem egyik kifejlesztője, Ritook Zsigmond klasszika-filológus, a költészet és az esztétika nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudósa. Bor Zsolt lézerfizikus, aki úttörő munkát végzett a lézerek szemészeti alkalmazásában, Lovász László matematikus, a számítógép-tudomány világhírű kutatója, Freund Tamás neurobiológus, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa, valamennyien akadémikusok. Portréfilmet készíteni egyikükkel is különleges lehetőség, nemhogy öt kiválósággal!

– És időben ezután következett a nagy váltás, független filmalkotóként önállósította magát. Miért gondolta, hogy vállalkozóként jobb lehetőségei lesznek?

– A kétezres évek első évtizedében, a kereskedelmi tévék térhódítása teljesen átalakította a televíziózást Magyarországon, és bár az MTV közszolgálati feladatot ellátó médium volt, lassanként elvesztette zászlóshajó szerepét. Egyre kevesebb lett a kulturális, az irodalmi műsor, részben emiatt sok alkotótársunk elment, mert ők az igényes közszolgálatiság iránt voltak elkötelezettek. Ugyanakkor sok új lehetőség nyílt meg, mind több filmes vállalkozás született, átalakult a technika, megfizethetőbb, olcsóbb lett az előállítás, ma már nem kell nagy stáb például az internetre készült tartalmak előállítására. Az azonban még mindig igaz, hogy minél nagyobb volumenű filmet akar valaki készíteni, például nagyjátékfilmet vagy sorozatot, az egyre többe kerül. Megtapasztaltuk azt is, hogy tanulni, váltani kell, elmúlt az az idő, amikor sokan onnan mentek nyugdíjba, ahol először dolgozni kezdtek. Erre ösztönöztek a változó gazdasági feltételek is, legutóbbi sikeres műsoraimat már én is pályázati pénzből készítettem. Így alakult ki az a helyzet, hogy talán jobb lesz, ha saját kézbe veszem az ügyeimet. Természetesen ez nem könnyű, hiszen nagyobb a pénzügyi bizonytalanság és nagyobb a felelősség is. Nekem szüleim családi vállalkozása adta a hátteret – és néha a pénzügyi mentőcsomagot is. Most azzal foglalkozhatok, amiben kedvemet lelem, miközben azért igyekszem figyelni a piacképességre.

– Tehát zökkenőmentes volt az átlépése az állami televízióból a magánszférába?

– Egyáltalán nem. Minden pályázat esetében sokat kellett várni az eredményhirdetésre, semmi sem volt biztos. Megpróbáltam tartalékot képezni, hogy ki tudjam húzni az újabb kedvező döntésig. Persze az is előfordult, hogy szinte egyszerre nyert több pályázatom, de mindig hullámzóak voltak a filmalkotáshoz kötődő bevételeim, cserébe azonban megmaradt az alkotói szabadságom.

– Melyik volt az első nagyobb munkája, amit független alkotóként készített?

– Ismeretterjesztő portréfilm Bay Zoltán fizikusról A Hold válaszolt címmel, melyhez az anyagi alapot a Mecenatúra pályázat adta. Ebben kiélhettem minden alkotói vágyamat. Az akadémikus Bay Zoltán a huszadik század nemzetközi szinten kiemelkedő természettudósa, feltaláló. 1900-ban született. Már huszonhat évesen egyetemi oktatói kinevezést kapott az Elméleti Fizikai Kutatóintézetbe, ugyanabban az évben szerezte meg kitüntetéssel a doktori tudományos fokozatát. Ha pályáját nem is roppantotta meg a II. világháború, illetve az előtte és utána lévő veszélyes néhány esztendő, de alapvetően befolyásolta, mert emigrációra kényszerítette. Élete második felének színhelye az Amerikai Egyesült Államok lett. Nevéhez fűződik többek között a radarcsillagászat, mint tudomány megteremtése, a magyar Hold-radar-kísérlet, a fotoelektronsokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció. Csak így, elmondva is lenyűgöző teljesítmény! Magyarországon az Egyesült Izzó és a Budapesti Műegyetem volt kutatásainak színtere – amíg lehetett. Mondhatjuk: bármilyen nagy tudós volt, hazája új vezetői számára 1948-ban nem volt kívánatos. Amerikában viszont állampolgárság, professzori munka várta. Itthon megtorlásként összetörték Hold-radarját, elvették magyar állampolgárságát, akadémiai tagságát. Utóbbiakat a rendszerváltás után állították helyre.

– Míg a filmet készítette, mi volt a legnagyobb hatás, ami érte?

– Egyet nem lehet kiemelni. A Hold-radarra, mint különlegességre, csak rácsodálkoztam. Bár az amerikaikat tartják számon elsőként, akik – John H. DeWitt vezetésével – 1946. január 10-én sikerrel mértek a Holdról visszaverődő radarjelet, hozzá kell tenni, hogy magasabb technikai és személyi feltételek között tudták ezt elérni, míg Bay Zoltánékat a háború hátráltatta, sokkal nehezebb körülmények között tudtak csak dolgozni. Viszont amikor azt is megtudtam, hogy például a GPS, ami manapság szinte minden járművezető számára alap, szintén Bay Zoltán zsenialitásán alapul, már „kézzel foghatóbb” volt a munkája. Alig vártam, hogy a budapesti helyszínek után láthassam azt a helyet, ahol egy fél életen át élt, dolgozott. Mert abban a szerencsében volt részem, hogy amikor özvegyét felhívtam telefonon, és találkozót kértem, azt válaszolta, örömmel segít. És pár nap múlva Washingtonban abban a lakásban beszélgethettünk Júlia asszonnyal, ahol szinte minden az egyik legnagyobb magyar tudós – Szent-Györgyi Albert, Neumann János barátja, munkatársa – kéznyomát, emlékét őrizte.

– Napokon belül meg tudta szervezni egy filmes stáb odautazását?

– Meg… Ez is a független alkotó „privilégiuma”. Ugyanis egyedül utaztam, magam döntöttem, kint élő magyar operatőrrel vettem fel a kapcsolatot a felvétel néhány órájára. Én pedig kötöttségektől mentesen órákon át beszélgethettem egy bűbájos, kedves, erdélyi felmenőkkel bíró idős hölggyel, együtt érzékenyülhettünk el emlékezés közben. Mert az is kiderült, hogy minden elismerése, amerikai sikerei ellenére elképzelhetetlenül nehéz volt Bay Zoltánnak 25 éven át távol lenni szeretett hazájától, míg végre először hazajöhetett. Jellemző, hogy a viszontagságok ellenére végakaratában azt kívánta, hogy hamvait szülőhelyén, a Gyulához tartozó Gyulaváriban temessék el. Ez így is történt.

– Azt tudja, hogy milyen érdeklődés volt, van filmjei iránt?

– Természetesen vannak információim, ha nem is teljesek. Az elsőként említett Isten veled, Görgei! című filmemet vetítette a Spektrum TV, a Hír TV és a Duna Televízió, többször ismételték is. Az Akadémián mintegy ötszázan voltak kíváncsiak a vetítésére, a Facebook 2023 áprilisának végén 1000 fölötti, a Youtube nyilvános videómegosztó 200 körüli letöltést mutatott, a Mecenatúra Mozikban is szépszámú közönség láthatta. A Hold válaszolt című portréfilmemet Bay Zoltánról műsorára tűzte az M1, a Duna World, az Erdélyi Magyar Televízió, vetítették az MTA Filmklubjában, a Szolnoki Filmfesztiválon, a Magyar Filmhéten versenyfilm volt. A Youtube-nézettség legutóbb, amikor láttam, éppen elhagyta az 1100-as nézőszámot. Nem vagyok elégedetlen.

– Gondolom, hogy ha nem is alapvetően, de lényegesen befolyásolja az érdeklődést a hírverés, a bemutatók előtti reklámkampány. Amiben független alkotóként alighanem csak magára számíthat. Milyen figyelmet fordít erre?

– A marketing manapság nagyon fontos, a pályázatok elnyerésének pedig egyik lényeges feltétele a várható nézőszám. Ezért jó, ha például alkotásunk jelentős évfordulóhoz, rendezvényhez kötődik. Számomra az első ilyen, nagylélegzetű marketingkampány A komáromi hős című portré dokumentumfilmemhez kapcsolódott 2021-ben, illetve a pandémia miatt halasztva 2022-ben, kivárva, hogy a járvány miatt ideiglenesen zárva tartó mozik kinyissanak. Természetesen a nemzeti ünnepre, március 15-re időzítettük a vetítéseket. Az előzetes hírverést a Facebookon kezdtük, reklámunkat rövid idő alatt több mint háromezren látták. A film plakátjait, szórólapjait grafikusművészekkel terveztettük, igényes nyomdai kivitelezésben készíttettük, amelyeket a vetítések előtt juttatunk el a mozikba. Promóciós céllal postán is küldhető képeslapokat terveztettünk grafikussal, hogy a nézők is reklámozhassák a filmet. Nagy meglepetésünkre még képeslap-gyűjtő is jelentkezett érte, erre igazán nem számítottunk, de örültünk. Reklámtáskát, reklámtollat készítettünk, ezek a promóciós ajándékötletek elnyerték a közönség tetszését. A miskolci és a nyíregyházi Art Moziban vetítés után közönségtalálkozón vettem részt, apró meglepetésként tárogatón elhangzott a Klapka-induló. További hat városban, Debrecenben, Jászberényben, Kecskeméten, Szolnokon, Szegeden, Sárospatakon március 15-e táján mutattuk be filmünket. A közösségi médiában létrehoztuk A komáromi hős film Facebook-oldalát, és iskolákban rendhagyó történelemóra keretében is bemutattuk. A záróeseményt Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartottuk 2022. április 2-én, Klapka György honvédtábornok születésének évfordulójára és a komáromi csatára emlékezve. Mindez csak egy vázlatos összegzés, amely azt is mutatja, hogy csaknem annyi, sőt, lehet, hogy több munkába kerül elérni a leendő nézőket, mint amennyit a film elkészítésére fordítunk.

– Mindezek után talán jogos a kérés, hogy mutassa be röviden magát a filmet, amit az M5, az MTV kulturális csatornája kétszer is műsorára tűzött!

– A Görgei-film után felvetődött, hogy a szabadságharc másik tábornokáról, Klapka Györgyről is érdemes lenne hasonló portrét készíteni, hiszen számot kellett vetni azzal, hogy Klapka bicentenáriuma, 2020 is közeleg. Ugyan a nyilvánosság kevésbé részletesen ismeri az életét, de szintén fontos személyiség. Természetesen „képben voltam”, hiszen kettőjük életében vannak jelentős párhuzamos történetek. Könnyített a helyzeten, hogy a háttéranyag számottevő része azonos, tehát nem nulláról kellett kezdeni mindent. Számomra különösen érdekes volt, hogy a két tábornok életútja sok hasonlóságot mutat a győztes ütközetektől mindkettőjük fegyverletételéig (Világosig, illetve Komáromig), ám azt követően élettörténetük teljesen eltérő. Görgey száműzetésbe került, majd vidéki remeteéletet élt, Klapka külföldre ment, új életet kezdett, svájci állampolgárságot kapott, sőt a genfi képviselőház tagja lett, a Kiegyezés után pedig bekapcsolódott a hazai belpolitikai életbe, képviselőnek választották.

– Filmkészítés közben milyen új dokumentumokra alapozott?

– Az elsődleges forrás Klapka György Emlékeimből című, a szabadságharc eseményeire visszatekintő, értelemszerűen szubjektív könyve volt, amire az alkotás játékfilmes részét építettem. Sok dokumentumot is kijegyzeteltem a levéltárban. Hermann Róbert és Kedves Gyula, a korszak történész kutatói ezúttal is értékes megjegyzésekkel támogattak. Kellemes feladat volt a Klapka György karakterét alakító színművész kiválasztása. Porogi Ádámot casting nélkül kértem fel a szerepre, mert szerintem mind a külsejét, mind a habitusát, a karakterét tekintve hasonlít Klapkára. A hadvezérről készült korabeli képeket nézegetve jutottam arra a döntésre, hogy a Radnóti Színház rá sokban hasonlító színésze lesz a legjobb választás. Utólag is azt gondolom, jó választás volt. És itt már nagyobb büdzséből dolgoztam, látványosabb jeleneteket is fel tudtam venni a hagyományőrzőkkel, akik korhűen adták vissza az 1848/49-es szabadságharc miliőjét. Bemutattuk a filmben a korabeli katonai ruházatot, fegyverzetet, hogyan zajlott akkoriban egy-egy csata, milyen fontos szerepet töltöttek be a tüzérek a honvédseregben. Klapka pályája elején maga is hadapródként szolgált a császári-királyi hadsereg tüzérségében.

– A filmben szerepelnek Klapka György külföldön élő leszármazottjai. Őket hogyan érte el?

– Talán a szerencse, esetleg a kitartás segített. Az tudott volt, hogy élnek távolabbi hozzátartozók, hiszen a Nemzeti Levéltárral kapcsolatban voltak, de címüket felhatalmazás híján nem adták ki. Elkezdtem tanulmányozni a Klapka-családfát, egyenként pötyögtettem be a neveket az internetes keresőprogramba. Az egyik név ígéretesnek tűnt, de csupán postai cím volt mellette. Kockáztattam, levelet írtam. Legnagyobb meglepetésemre talán már a negyedik napon e-mail érkezett: jól gondoltam, az egyik ükunokára találtam rá. Ő szervezte meg a találkozást az édesanyjával, a dédunokával, Klapka egyenesági leszármazottjával, akikkel néhány hét múlva találkozhattam Párizsban.

– Az internetes hírek között olvastam: volt olyan közönségtalálkozó, amelyen számom kérték, hogy romantikus, túl szép, mintegy problémamentes időszakot mutat a film. Holott a szabadságharc idején véres csaták is dúltak, Klapka tábornoknak szintén volt része ilyenben. Erre mit válaszolt?

– Csak részben igaz. Bár véres csaták valóban dúltak, mégis a szabadságharc az egyik olyan történelmi tettünk, amikor az egész nemzet összefogott, a tavaszi hadjárat is dicső katonai tett volt. Rengeteg dokumentumot átnézve azt tapasztaltam, hogy az alapanyagok eleve ilyenek. Ennek oka pedig az lehet, hogy az akkor élő emberek, az események résztvevői el se akarták fogadni, hogy elbukott a forradalom és a szabadságharc. Egy vágyott vagy visszavágyott állapotot, helyzetet pedig nyilván megszépítenek a róla szóló dokumentumok. Összességében úgy gondolom, a film nem mutat hamis képet.

– Eltávolodva a konkrét filmektől, sok kitűnő magyar rendező munkásságában jól megfér együtt a játékfilmes és a dokumentumfilmes munka. Amikor ön vegyíti ezeket a műfajokat, mire gondol?

– A játékfilmes elemekkel, betétekkel elsősorban a dokumentumfilmet szeretném barátságosabbá, látványosabbá, befogadhatóbbá tenni. Sok energiát fektetek ebbe. Porogi Ádámról már szó volt. De úgy vélem, hogy az egyébként tartalmánál fogva is érdekes Bay-filmben a fizikust megszemélyesítő Adorjáni Bálint kifejezetten megemelte a mű színvonalát, szimpátiát ébresztve a természettudós iránt. És szerintem Hajduk Károly is nagyon jól formálta meg a száműzetésben élő Görgey alakját.

– A filmalkotás melyik elemét kedveli leginkább, és miért?

– Minden részét szeretem, de legjobban azt a kreatív munkát, amikor az ötletből kialakul, megszületik az alapanyag, a forgatókönyv. Akkor még izgulok, hogy vajon a kész film vissza fogja-e adni azt, amit én papíron leírtam, amit elképzeltem. Ebben a kezdeti, sokszor gyötrelmes alkotási folyamat közben végig „kattog” az agyam, hogyan lehet az ötletet a lehető legjobban megvalósítani. Aztán azon gondolkodom, hogy ki legyen a színész, aki a karaktert megszemélyesíti, én „castingolok” a korábbi munkáimból ismert több száz művész közül vagy új színészeket keresek, akiket megnézek színházban, filmben. Külön téma a zene, amit imádok. A filmzene ugyanis nagyon fontos, sokat hozzáad a filmhez. Van, amikor én válogatok, de fel is kérek zenészt, vagy zeneszerzőt, hogy írjanak zenét. Együtt dolgozni a zeneszerzővel ugyancsak izgalmas alkotói folyamat. Szóval az előkészítő munkát kedvelem leginkább, illetve amikor a forgatott anyagból a vágóval „összevágjuk” a kész filmet. Ez olyan alkotási folyamat, aminek a végén – ha az elképzelt végeredmény születik meg – azt érzem, hogy érdemes volt befektetni a rengeteg munkát. Amikor forgatunk, akkor „fejben” már minden kész, a helyszínen pontos menetrend szerint haladunk. Én ezt egy stresszesebb időszaknak szoktam megélni, hiszen közbejöhet bármi tőlem függetlenül, ezért néha improvizálni is kell. És fontos megemlíteni, hogy ekkor már csapattal együtt dolgozom, az ő munkájuk is nélkülözhetetlen a jó végeredményhez.

– Korábban említette, hogy az emberi sorsok érdeklik. Ez hogyan függ össze a cselekménnyel?

– Nagyon fontos részlet. Mondok egy példát. Az rendben van, hogy Görgey, Klapka kiváló katona volt, arról szól a film. Ahhoz azonban, hogy jól értsük, mi befolyásolta a döntéseket, amelyeken ezrek élete múlt, feltétlenül tudni kellett, hogy emberként milyenek, milyen a habitusuk, mi vezérelte őket a pályájukra, hogyan viselkednek, amikor éppen nem katonák, például a családjukkal, a szüleikkel. Ez nagyon izgalmas, megalapozottabbá, hitelesebbé teszi a filmet. Bay Zoltánt zseniális tudósként tartjuk számon. Azonban ritkán beszélünk arról, hogy kontinenseken és évtizedeken átívelő mély barátság fűzte Szent-Györgyi Alberthez, vagy Neumann Jánoshoz, talán nem is tudjuk, hogy melyikük inspirálta jobban a másikat. És nemcsak a laboratóriumban, hiszen kirándulás, netán közös főzés, vagy zenehallgatás közben pattant ki a szikra, amely egy felfedezéshez vagy találmányhoz vezetett. Ezekért az élményekért érdemes az emberi életek mélyebb rétegeit is feltárni.

– Az ismeretterjesztő vagy éppen a dokumentumfilm mindig is mostohagyerek volt mind a finanszírozás, mind a forgalmazás szempontjából. Ez befolyásolja?

– Sóvárogva látom a többszáz milliós, néha több milliárdos összegeket egy-egy játékfilm esetében, az én nyertes pályázataim eltörpülnek ezek mellett. Nem gyötrődöm ezen. Szeretek dolgozni, azzal foglalkozom, amit szeretek.

– És az átpolitizált világ hatással van a témaválasztásaira?

– Szándékaim szerint nincs. Az én pályám az irodalom, a történelem, a természettudomány, az emberi sorsok bemutatása.

– Elmondhatja, hogy milyen tervek foglalkoztatják most, 2023 nyárelőn?

– Nincsenek titkos terveim. Szerintem jó pályázattal készültem a Petőfi200 sorozatra, annál is inkább, mert a felkészülést már 1998-ban megkezdtem. Ugyanis diplomázásom előtt a gyakorlóiskolai záró tanításom témája Petőfi Sándor volt. Arra – kis túlzással – majdnem annyit készültem, mint most egy 45 perces ismeretterjesztő filmre. Egyelőre most nem nyertem, de a témát nem engedem el. Mert azért Petőfi a forradalmi hevületénél, szerelmes verseinél – amiről mindig beszélünk, amiről ismerjük – jóval többet jelent. A katonai pályája sem ismert szélesebb körben, ezt az oldalát szeretném a filmben megmutatni. Sokan nem ismerték el katonai erényeit, ugyanakkor a „koszorús költő” – ahogy a nemzetőr listán, mint foglalkozását feltüntették – a honvédsereg katonájaként jó példával járt elől a forradalom ügyét szolgálva. Ezt ismerte fel Bem tábornok is, aki nem kezelte szokványos esetként a nehéz természetű, önfejű, makacs költőt. Bízom benne, hogy egyszer kijön a lépés. Az 1848–49-es szabadságharcról, fontos résztvevőiről is rengeteg alapanyagot gyűjtöttem össze, aligha engedem kárba veszni. Foglalkozom egy 1956-ról játszódó kisjátékfilmmel is, amely egy mentős szemével láttatja a forradalom, az ’56-os események három napját. Ez már nyertes pályázat, ősszel ezen dolgozom majd. Az utóbbi időben hangjátékokat is készítettem, forgatókönyveket írtam, most is több különböző témájú tervem van, illetve szeretnék egyszer nagyjátékfilmet is készíteni.

SIMON JUDIT (Kisvárda, 1968. október 24.) szerkesztő–rendező, független filmalkotó. Tanulmányai: Kossuth Lajos Gimnázium Nyíregyháza (1983–1987), Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, bölcsészettudományi kar, magyar-angol szak (1993–1998). Diploma: középiskolai tanár. Független Filmszövetség Budapest, video és mozgókép-gyártó szak (1998–1999). Munkahelye: Magyar Televízió Művészeti Szerkesztőség (1999–2010). Magánvállalkozás (2010–). Főbb alkotásai (válogatás): A komáromi hős (portré dokumentumfilm Klapka György, honvédtábornokról, 2020), Én vagyok Szent-Györgyi (forgatókönyv, 2017), Isten veled, Görgei! (portré dokumentumfilm Görgei Artúr honvédtábornokról (forgatókönyv, 2017), A Hold válaszolt (Ismeretterjesztő portréfilm Bay Zoltán akadémikus fizikus feltalálóról, 2014). Nyelvtudás: angol, francia. Elérhetősége: https://twitter.com/Judit_Simon